Tóth Imre
Bútorasztalos

Adatvédelmi nyilatkozat

Az adatkezeléssel kapcsolatos fogalmak

Érintett: Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy;
Személyes Adat: Az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
Hozzájárulás: Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat - teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
Tiltakozás: Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatának kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adat törlését kéri;
Adatkezelő: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre  (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja;
Adatkezelés: Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
Adattovábbítás: Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele; 
Nyilvánosságra Hozatal: Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
Adattörlés: Az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges;
Adatmegjelölés: Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
Adatzárolás: Az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
Adatmegsemmisítés: Az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
Adatfeldolgozás: Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adaton végzik;
Adatfeldolgozó: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is - adatok feldolgozását végzi;
Adatállomány: Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
Harmadik Személy: Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
EGT-Állam: Az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
Harmadik Ország: Minden olyan állam, amely nem EGT-állam;
Adatvédelmi Incidens: Személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.

Az adatkezelő neve "Két Tóth" Bt., székhely 1144 Budapest, Szentmihályi u. 26/a  telefon +3630 354-6767, e-mail cím ket.toth96@gmail.com.Weboldalunkkal kapcsolatos adatkezelésünk azt érinti, aki oldalunkat meglátogatja.

Napló file bejegyzések

Az adatkezelés célja a weboldal látogatottságának mérése, annak megállapítása, hogy milyen időszakban, milyen hivatkozással érkeznek látogatók az oldalra.
A kezelt adatok köre az IP cím, a látogató által használt böngésző típusa, az operációs rendszer, az internet szolgáltató neve, dátum/ idő bélyegző, hivatkozó és kilépő oldalak címe, kattintások száma a látogatás alatt. Az IP cím és a hasonló információk nem köthetőek semmiféle személyes információhoz.
Ezeket az adatokat a szerver 2 évig tárolja.

Cookie kezelésünk

Weboldalunk kizárólag harmadik fél általi cookie-kat használ. A harmadik fél a Google.

A Google cookie kezelése

Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Analytics rendszerén keresztül történik. A Google, ezen cookie-k segítségével tárolja, ha a látogató korábban már látogatást tett webhelyünkön, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a látogató részére külső szolgáltatók internetes webhelyein. A látogató a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait. Elérhetőségük: www.google.com/analytics. Amennyiben a látogató nem szeretné, hogy a Google Analytics a fenti adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.

A legtöbb böngésző menüsorában található „Súgó” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben

hogyan lehet letiltani a cookie-kat,
hogyan fogadjon el új cookie-kat, vagy
hogyan adjon utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy
hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.

Ajánlatkérés

Az adakezelés azt érinti, aki weboldalunkon keresztül ajánlatot kér. Célja az ajánlatadás lehetővé tétele.
Kezelt adatok köre az ajánlatkérő e-mail címe, vagy telefonszáma és üzenete.
Az adatokat nem tároljuk adatbázisban, e-mailt kapunk róla. Az e-maileket 5 évig őrizzük meg.

Adatok törlése

Kérésére töröljük adatait a fent meghatározott időpontoknál korábban is, amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik. Az ket.toth96@gmail.com címre küldött e-mail útján kérheti, vagy telefonon. Erre a választ 8 munkanapon belül megküldjük.

Tájékoztatás, jogérvényesítési lehetőségek

Az Ön jogai

Joga van személyes adatainak kezelése ellen tiltakozni. Joga van kérni, hogy személyes adatait töröljük, vagy korlátozzuk további felhasználásukat. Joga van másolatot kérni az általunk tárolt személyes adatairól. Joga van kifogással élni minden olyan automatizált döntés ellen, amelyet mi hozunk Önnel kapcsolatban . Az automatizált döntés  olyan emberi beavatkozás nélkül született döntés, mely jogi következményekkel jár (pl.: hitelképesség ellenőrzése). Általában nem végzünk automatizált döntéshozatalt, azonban amennyiben mégis, azt világossá tesszük, hogy ezekre hol került sor.

A fenti jogok bármelyikének gyakorlása érdekében kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén. Kérjük vegye figyelembe, hogy bár alaposan kivizsgálunk minden kérelmet, az Ön jogai lakóhelye/tartózkodási helye szerint eltérhetnek, és nekünk nem kell minden esetben megfelelni. Ilyen esetben természetesen magyarázatot adunk.

Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről). A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az ket.toth96@gmail.com címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül választ kap az érintett.
A felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit  a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság honlapján megismerheti.

Ajánlatkérés



 
 
 
© Minden jog fenntartva.

Tóth Imre
BÚTORASZTALOS
 
 
 
Tóth Imre
BÚTORASZTALOS
X
Bemutatkozás
Bútor javítás
+ Referencia
Árak
Anyagok
Elérhetőség
x
Adatvédelmi tájékoztató
A jobb felhasználói élmény érdekében weboldalunkon sütiket használunk.
Elfogadom
Adatvédelmi nyilatkozat